Két amerikai befektetési óriás cég, név szerint, Pimco és Vanguard, az elmúlt hónapokban török eszközöket vásároltak. A Reuters cikke szerint, arra számítanak, hogy az ország továbbra is magas kamatlábakat fog fenntartani.
Pimco és Vanguard, a világ két globális alapkezelője, egyre konstruktívabban állnak Törökországhoz. Ennek oka, hogy Erdogan májusi újraválasztását követően új ortodox gazdaságpolitika indult meg. Másik ok lehet még, hogy az infláció megfékezésére is komoly előrelépések történtek az országban.
A Vanguard, a világ második legnagyobb alapkezelője, tavaly év végén fedezet nélkül vásárolt török helyi kötvényeket, miután a feltörekvő piaci kötvénybefektetésekért felelős társvezetője és néhány más befektető az országba látogatott.
Hatéves csúcsot ért el Törökországban, a múlt hónapban, a Törökországba, külföldről érkező vételi érdeklődés. Ugyanakkor a csődkockázati mutató, a májusi szintjének kevesebb mint felére esett vissza. Hafize Gaye Erkant, a török központi bank vezetője, 3400 bázisponttal 42,5%-ra emelte a kamatokat, hogy megfékezze az inflációt.
Befektetés neked!
Amennyiben te is azon gondolkozol, hogy külföldön fektetnél be, tudunk a számodra egy remek lehetőséget. Figyelmedbe ajánljuk, Isztambul nyugati részén megvalósuló, ingatlan befektetési projektünket, amelyhez fejlesztői visszavásárlási vagy hozamgarancia társul. Az épülő projekt 300 méterre található a strandtól. Remek lehetőség a befektetésre vagy akár saját, személyi használatra.
Amennyiben nem szeretnél hónapokig várni, hogy használatba vedd török luxus ingatlanodat, akkor Alanyában és Bodrumban már kulcsrakész lakásokat is tudunk neked mutatni. A ma befektetése a holnap sikere!